Ocean closed

Utólag itt lesz a város egyik legjobb táblájáról egy fotó: Ocean closed. De még nincs. Viszont van olyan, amikor Ocean in the city. Itt más stílusa van a nyári zápornak, egy villám és egy 4*2 méretű szőnyeg kiporszívóvása közti idő alatt, úgy elveri a port, hogy úgy mutogatunk a kocsi kerekére, hogy look at this, hogy valójában a kereket már nem látjuk, mert víz alatt van. Aztán még egy kicsit esett, elállt, mára semmi nyoma, csak még annyi hír Senior Paco-tól, hogy az ő városában úszott az utcán. Az már az elején föltünt, hogy a felhők gyorsabbak, mint otthon, és hogy estéknént csak úgy villámolgat az ég, csak azért, mert hőség van. Meg, hogy általában nedvesebb vagy, ha csak úgy ülsz a lifeguard székedben, mint, ha tusolás után nem törölközöl meg.
Ezeken a különlegességeket kívül, annyit hozott még ez az időjárás az életembe, hogy kipróbálhattam azt, amikor bas bukválno semmit nem csinálsz, és fizetnek érte. Ezt viharban már párszor kipróbáltam a medencén, de most éppen úgy jött az eső, hogy befejeztem minden dolgom az étteremben, de még maradnom kellett egy három mozdulatos feladatért másfél órát, mert esett. Így lehetőségem nyílt, hogy figyelemmel kövessem az Olimpiai Játékokat legalább egy nap egy rövid szakaszán, erre nembasszameg a hülye birkozás van éppen?! De. Nem lehet mindent, fizetett semmittevés meg jó műsor tévében is. Éppen, ahogy ukrajnai bicajozás se meg amerikázás se. De azért a Dombos Festre sikerült eljutni, hála a spiritleader Virágnak. Meg voltam egy kicsit élő a tanyaszínházban is, meg tegnap megnéztem a németországi gastarbeiter gútefrojnde Batmant és Pistát. A bicajtúrára meg legalább a bicajom eljutott, ha én nem is. Cserébe majd én is elhajtom a Benkó anyja biciklijét a januári vizsgaidőszak alatt valahol, amikor majd a Benkónak nem lehet mindent. Meg egyszer majd kiugrok a kisszobája ablakán okádni. De most nem lehet mindent.

Travel

Mindig szólj anyádnak, hogy hol van, és medig maradsz! Hogy anyám tudja, hogy hol van, illetve hova megy a Jocika, és hogy nehogy elfelejtse, időközben, itt az alap travel plan.
Azt már a nyolc sörös Oblimov amerika fölkészítőn megmondta a Dávid, hogy mindent nem lehet egyszerre. Mivel, nem kerestük össze az USA összes dollárját, ezért méginkább igaz ez. Szóval, kellett egy erős filter. Annyi volt a föltétel, hogy az East Coast-on kívül minimum még egy határvidéket nézzünk meg. A túloldal, azaz a West Coast a legmenőbb, oda megy mindenki, és én is meg a Szöcske is akartunk, de aztán mégsem. Idén, azaz most, ezalkalommal South. Ott vannak ismerősök, volt hurrikán, jazz, blues. New Orleans. Ez köré szerveződött végül az egész. Volt előtte Miama, Orlando kombináció, de elég volt már a nyár során megutált turistákból, nyaralókból, üdülőkből, beachből, melegből... New Orleans. Jobb az.
Ocean Cityben 23-ig leszünk. Még aznap este, munka után beköltözünk Atlantic Citybe. Még aznap éjszaka bevonulunk egy kaszinóba. Másnap kijózaonodunk, mögiszunk egyet az akkor még ott vizimentősködő kollegákkal, és megyünk New Yorkba. Mondjuk, 25-én. Ott egy hét. Azzal, hogy két napra elugrunk a Niagara-vízeséshez. Ott, ha minden jól megy úgy tudunk matekozni a buszokkal, hogy ne kelljen szállást keresni, csak odaérni, ott bámészkodni, újra bemenni a turisták kellős közepibe, talán összefutni a régi család-barátokkal, akik most torontóban élnek, és arrafelé szoktak járni pecázni. Mi a túloldalra nem mehetünk, de szólok nekik, hogy jöjjönek át egy kávéram vagy valami. Megiszünk valamit, vagy valami. Az Olgi tantiék. Olyan jól hangzott, amikor körösztapám mondta, hogy fussak már össze velük, ha már úgyis ottvagyok... Aztán, persze evo ti, mi lett a vége. Már csetölünk a facebook-on, hogy mikor pontosan, meg így.
A Niagarától vissza NYC még két napra, onnan repülőval New Orleansba (meglesz a reptéren alvás is, direkt hajnali járatra foglaltunk jegyet). Ott vannak haverok, remélhetőleg náluk lakhatunk majd. Ők is voltak nálam Újvidéken 3 napig, úgyhogy most én vagyok a soros. Hogy ne legyen pobréma, meg amúgyis három a magyaré, mi is hármat alszunk majd ott (vagy valahol máshol a városban), mert október hatodikára bukkoltuk a vonatjegyet New Orleans-Washington távon. Na, ez a főatrakció az egészben. 27órás vonatút 9 államot át. Köszönet Kriszta nőverémnek az ügyes guglizásért, hogy erre rátalált, illetve, hogy az egész tervet levázlatozta, linkelte, kalkulálta, mint gyakorlatozó turisztikai szakasszony. Szóval, a vonatozás az jó lesz. Nem mertünk bez karta, úgyhogy már ez a jegy is megvan, de egy kettest veszünk mindenesetre. Vagy egy-egy limenkást. Mer ki az az Amtrak, mivel jobb az a JŽ-től?!
Washingtonban két nap, onnan busszal Philadelphia, ahol szintén két nap. Itt múzeumok, kocsmák, Rocky-szobor, ilyenek. Philliből busz-vonat-metró a Newark International Airportra, egy-két snack Zürichig, ott gépet váltunk, tészünk két tiszteletkört Surčin fölött, veszünk egy burekot, és kész. Én már csak annyira emlékszek a matekből, hogy nincs harmadik, de ebből asszem ennyivel is ki lehet számolni, hogy mikor érünk haza. És, hogy ki volt a buszsofőr. - ha ez a buszsofőr nem poén, akkor nem kell értelmet keresni. Mi ezen sokat röhögtünk. Na.
A szállás egyébként midnenhol Couchsurfing arcoknál, hostoknál leszünk guest-ek (gost-ok), azaz ilyen online utazók közösségi oldalán keresztül, amin én regisztrált faszagyerek vagyok. Így ez ingyen megvan. Majdnem olyan, mint a free shipping.
Itt különben nem kizárt, hogy még a mentőautóban is van wifi, de ha ott nincs is, minden egyéb transportban van, amivel mi mozgunk majd, úgyhogy ott, akkor majd bővebben, hogy mi is lett az egészből.

Shipping

Tegnap bezártam minden ebay, amazan, t-shirt design, electronics, paypal tabot. Két-három hete minden este munka után shopingolni járok. Végre megvettem mindent, amit akartam, meg amit a haverok és a rokonok, és a rokonok haverjai akartak. Meg vettem néhány dolgot, ami már nem is kell, úgyhogy eladó, de mivel nincs időm leadni a shipping office-ba, hazaviszem. A "ha ötven dollár fölött vásárolsz, akkor ingyen shipping" dolgok jól bejöttek nálam, majd otthon fölrakom a limundóra.
Meg volt még egy szerb imenicke zamenice oldal is nyitva egy-két hétig, hogy jobban föltaláljam magam Amerikában. Gondolkoztam, hogy poén lenne rendelni egy szerb nyelvtan könyvet. De aztán mikor kiderült, hogy azért nem érkezik egy-két valami, mert a hirtelen dibingölésbe nem vettem észre, hogy HongKongból rendelem, úgy döntöttem, hogy addig nem veszem itt Amerikába szerb nyelvtant, amíg nem HongKongból jön. Úgyhogy. az kimaradt. Meg az egy dollárért cédék is, mert rájöttem, hogy a búcsúba se drágábbak, meg ott van takonycúkor is, méghozzá free shipping a keszába.
Nem mintha kérdezte volna valaki, de mivel én sem hittem el, és még most sem tudom, mi az oka, miért történt, de megvettem minden "kelet-európai kötelezőt", amiért ezelőtt kiröhögtem a többi kelet-európai hazatérőt. Teknika, divat, táska, mobil..., majdnem fagyit is vettem online. Mert a neten minden van. Igaz, hogy tovább tart így bármit is megvenni, mert minden cucc van legalább 10 boltban, mindenhol más az ár, a szín, az akció, na meg a shipping. A legjobb, hogy illik utánanézni fórumokon, meg izé, ahol azt se tudom kinek a hülyeségeit olvasom, de biztos igaz, úgyhogy így minden sokkal okosabb leszek, klikk. De azért ezt tényleg kötelező eljátszani az elején. Jó játék, és addig sem kell a szerb pádezsokra gondolni.
Na, most hogy minden megvan, megnézem még a napszemüvegeket, mert azt még otthon bookmarkoltam. Meg lehet, a bicajokat, de azt csak úgy, azé. 

R U skiing?

Sok idő után ma újra megkérdezték, hogy honnan jöttem. Legutóbb pénteken kérdezték. Akkor azt mondtam, hogy Iraq. Júniusban a szerbiai csapattal való ismerkedéskor még az is mondtam, hogy Mali Idjos, pored Backe Topole, aztán azt, hogy Vojvodina, aztán leszakadtunk a flottától, és nem is volt már esély a Kishegyessel büszkélkedni. Rögtön az első vásárláskor, amikor még vettem is valamit boltban (azóta csak online shopping), kérdeztem is egy nőt, hogy ez a thing mennyibe kerül, hogyan mérik, izé. Ő meg kérdezte, hogy honnan vagyok ezzel az akcentussal. Mondtam, hogy Serbia, erre ő nagyon elszomorodott, mondta is, hogy jajj, akkor nálatok otthon most nagy a baj. Én meg, mert még friss volt a választási hisztéria, naívan gondoltam, hogy arra gondol. Mondam is, hogy ye ye, the politicians. Ő meg, hogy ye ye, and the war. Mert, Szíriában háború van. Így kezdődött. Aztán jött egy fickó a medencén (valamiért azt akarta, hogy fotózzam le, úgyhogy vele illusztrálom ezt a szöveget), aki, miután mondtam a Szerbiát, megkérdezte, hogy Are you skiing?, én meg megint naívan, azt gondoltam, hogy csapkodnak a gondolatai, és úgy általában érdekli, hogy tudok-e sielni. Mondtam, hogy nem, sajnos. Meglepődött, mert nem értette, hogy akkor mit csinálok abban a nagy hidegben. Ezzel kezdődött a szibériázás, amire szintén fölkészítettek mielőtt jöttem, de azért furcsa volt. Nem is az, hogy Szibéria, hanem, hogy lehetetlen elmagyarázni nekik, hogy mi mellett, mihez közel... Oroszország és Anglia. Ennyi. A többi nincs.

Aztán volt aki azt hitte, hogy Szerbia az egy város, és mivel csak egyetlen hely létezik Európában: ahonnan Arnold Scharzenegger származik, gondolták, hogy ez az. Akkor csak azt mondtam, hogy nem, ez nem az, de közel van. Aztán átálltam arra, hogy cask európait mondok, vagy újabban Irakot.

Nem felejtettem el, de ma jutott eszembe újra, hogy honnan jöttem, hová megyek (vissza), amikor Nikolaj, a bolgár haver reménykedő szemekkel kérdezte, hogy akkor, én, a szomszéd, értem-e a nyelvet, amit beszél. És akkor a nagy Amerikában. ahol alig tudják, hogy hol van az ország, ahonnan jöttem, azt mondtam neki, hogy NO.

 

Use or lose

Amióta New Yorkba költöztem, ma ismertem meg az első new yorki zenészt. Végre egy olyan helyen élünk, amit otthonnak nevezhetünk. Minden szoba egy külön világ, és mindegyik ajtaja nyitva van. A barátom elég beteg, nem nagyon tud beszélni és menni, de amikor jobban érzi magát, akkor ő is átjön velem ezekbe a világokba.
Találtam a Pelikán-házban egy Petti Smith: Just Kids könyvet. Ő írja ezeket, vagyis valami hasonlót, én meg még csak hasonlót sem, csak most.
Amikor mondták, hogy a vonatban, a putnucskin Hegyes felé/felöl azt beszélik, hogy New Yorkba költöztem, akkor eldöntöttem, hogy röviden: egyszer tényleg majdnem New Yorkba költöztem, és a szervezési idő alatt néhányszor kicsúszott a számon a terv, így kerülhetett a vonatba. Ott, ahol bez karte vagy/és a hótrészeg kalauz meséli, hogy nem iszik húsz éve. Vagy New York.
Jött egy ajánlat otthonról, a Héditől, hogy ezt meg ezt a számot kell fölhívni, ez meg ez a fickó fogja fölvenni, neki mondjam, hogy ennek meg ennek a barátja vagyok, ő mondta, hogy ide meg ide menjek el beszélni a menedzserrel, menjek mielőtt New Yorkba állásinterjúra, ott ez meg ez a metró, utca, házszám, cimni me... A buszon egy középkorú nő megkért, hogy üljek mellé, mert én fasza sovány vagyok, és nem szeretné, ha valami kövér ülne mellé: nem könnyű itt manapság jó soványokat találni. Cserébe vett nekem egy metrójegyet, aztán cimniztem a bratet, lementem a pincébe, ott a menedzser, 5 percig én is, aztán én följövök, megvan a munka. Kis Central Park, aztán vissza OC-be. Időközben jön az sms, hogy ki kell tölteni egy papírt ilyen meg olyan adattal, aztán hívom a Dragant, hogy fölmondok, ő mondja, hogy akkor elveszik a vízumot, aztán kérdezem a szponzort, kérdezem a ügynökséget, jön a hétvége, jön a hétfő, aszongyák, nem veszik el a vízumot, mondom a Dragannak, aszongya, akkor levonják az ezt meg azt a fizetésből... Kell még ez meg ez a papír, hogy hivatalosan menjek egyik cégből a másikhoz, de ahol dolgoznék, az nem tudhatja, hogy kis nyári vízumkám van, nem baj, jön a papír, owner: kragujeváci ipse, fölhívom a főnökasszonyt, mondom neki, hogy én quit, mondja, hogy nem happy, én mondom, hogy se, már egy hete csak fenyegetnek, kérdezgetek, nem felelnek - ezt nem mondom neki. Nem jön a fizetés, kiderül, hogy egy évig kéne dolgozni New Yorkba, lenne majd vízumom, de előtte kicsit illegálisan is itt kéne lennem, utána az új legalitás/vízum sincs ingyen, meg közben kiderült, hogy az állami egyetemista kölcsönöm se vár örökké, meg a repülőjegyem se, de ha de egy év, és aztán minden jó.
A valóságban még mindig nem jön a fizetés, nem jön több e-mail se, öltönyt kell venni az új munkához, elmegyünk a Szöcskével sétálni, beszélgetünk a nőkről: hogy csajozzak, ha nem vagyok online... És akkor, eszembe jut a nő a buszon, aki német, és tudott is, abba született, csak aztán... don't use and lose. Én is majdnem elfelejtettem így egy-két hónapra nyújorkul, de aztán a maradásom első határozott lépésivel fölmentem a Pének panaszkodni, hogy éhes vagyok, és a konyha ajtón lakat van, aztán már jött is, just a moment, addig én meg megtaláltam a Petti Smith önéletrajzot, aminek a tizenhuszonadik oldalán éppen New Yorkba költözik. Szépen éhezget, ápolgatja a gonoreás barátját, elmegy Párizsba, én meg közben aláhúzgálom az életéből azokban a helyeket, ahova majd elmegyek szeptember végén a New Yorkba utazáskor. Ha nincs mivel aláhúzni, akkor szamárfülezek.

Run

Két dolog van. Az egyik, hogy kitalálok egy napi rendszert, ami nem jön össze, a másik, hogy nem tudok elaludni, ezért aztán mégis minden összejön a napi tervből, csak azok az órák fogynak, amiket alvásra terveztem, de igazából abban úgy sem volt semmi konkrét terv, csak alvás, az meg majd lesz utána is. Ez az insomnia sem illik egy igazi gastarbeiterhez. Vagy talán egy igazi azért nem alszik, mert valami nehéz a testének vagy a lelkének. Én azt hiszem, azért nem alszok, mert a vizimentés heti negyven órájából minden nap kések 5 percet, tesztelem a vizet naponta 2-3* max 7percig, kiporszívózom a medencét napi 35-40percig, áltagban 3-5* bemegyek az üdülőbe valamiért 3-5 percre, a többi időben ülök, napozok, daydreamingölök, néha kicsit el is alszok, hallgatom a rádiót, beszélgetek, bekapcsolom a tévét, a Margit behozza a sört, én meg közben ülök. És nem azért tudom ennyire ezeket az 5, 3, 7 perceket, mert annyira várom üket, hogy csináljak már végre valamit, vagy mert hazudok, most találom ki, csak azért, hogy mondjak valamit, hanem azért tudom percre pontosan, hogy hány percig csinálom ezeket, mert nagyon nehezemre esik ezeket megcsinálni. Hangosan azt mondom, hogy jajj, végre csinálok valamit, de igazából csak azt szeretem ebben, amikor mondom, amikor csinálom, azt már nem. De nem azért van ez, mert lusta vagyok, vagy mert nem szeretek dolgozni, hanem, mert, azt állapítottam meg, hogy a testem teljesn kikapcsol, és vele együtt az agyam is, ezért igazából amikor megmozdulok, és véghez viszem ezek a feladatokat, akkor én közben még passzív állapotban vagyok, nincs elég időm fölébredni. Ezért is szünt meg valószínű a mindenféle gondolkodás, aggodalom, tervezgetés. Nem mozdul semmi. Közben a szomszédok úgy ismernek, mint aki mindig fut, rohan, jön-megy, pedig, ha tudnák, hogy kb az a két-három kis sprint a napi összes mosgásom...

Az utolsó hazajövök után eszek, barátkozok, olvasok, írok, futok, akármi, és azt érzem, mintha akkor éredtem volna. Először a hazajövök csak anny, hogy egyenruhát cserélek. Másodszor, hogy ruhát cserélek, harmadszor, hogy egy a harmadik ruhát lecseréljem a negyedikre, a civilre, és elmenjek a boltba, ahol zatán nem veszek semmit.
Voltam ma/tegnap színházban, ami annyira nem jó, hogy ott éppen sikerült elálmosodnom. 
Most sem alszok.

Have fun

Amikor még börtönben voltam, mondta José, a mexikói lakótárs, és mondtam én is valami ilyet kb két-három hete erre a szigetre. Azóta többször is kijutottam, és ha már nem is éreztem a szigetünket börtönnek, a hídon túli világot szabadságnak neveztem. Először volt a legérdekesebb. Egy hónap után (én egyszer kiruccantam New Yorkba, de az nem számolva) először hagytuk el a várost. Nincs szabadnap, főleg nem közös szabadnap a haverokkal... de azt mondta a matori Joe a medencén, hogy we need to have fun, vagy valahogy így, és elkocsizott minket az öt híd egyikének a túloldalára, Somers Pointba. Ő korán fekszik, hazafelé majd megoljuk, kaptunk szépen egy kis zsebpénzt, mind a kettten (a Sebastijan nevű sorstárssal mentünk), kicsit körbe vezetett, hogy itt a kórház, itt a kocsma, szesztek.

Az est igazából egy szombat este, kocsma, diszkó, sör, nők, pincérek, hugyozás az utcán. Nem lehet hipphopp stílust váltani. Van egy kép, ami inkább mutatja azt, hogy elég szar a fényképezőgépünk, de eredetileg arről szól, hogy milyen fasza pult van a kocsmában, olyan igazi amerikai, kb a kocsma hosszával egyenlő, jobbról és balról csajok, szemben valami sportcsapat mezében egy sportcsapatnyi csaj, a pult mögött sör két dollárért. Fél sör: ne mogu da verujem, egy hónap után végre...., másik fél sör: néha csönd, hihetetlen érzes, kicsit fáj is, hogy ilyen kétdolláros sör, meg ezek a mindenfelé nők, akik egyáltalán nem jónők, ekkora öröm, hogy ennnyi, és akkor húú, szabadság. Na, de annyira nem fáj, mert a zsebpénzből futja még egy-két sörre, a nők jönnek maguktől, az egyik először szervezi a barátnőjénél az éjszakázást, aztán meséli, hogy ő a gyerekeinek minden elmondja, hogy kivel van, és ez cool meg fair, de ő már unja ezt, keresi az igazit... én közben lerakom a maradék sörömet, és megnézzük a többi kocsmát is, ő is keresheti tovább az igazit, ne múljon hiába az idő. Másik kocsma még amerikaibb: szombat éjfél, sör, kaja, baseball minimum 6 tévén, közben egy zenekar Sweet home Alabamát az egyik sarokban, egy tévé sincs a közelükben, úgyhogy egy másik nap, egy másik kocsmában, egy másik sarokból, egy másik zenekartól hallgatom meg a Sweet home Alabamát. Aztán még néhány kocsmával odébb éppen kérdezem a csajt, hogy ezek a barátaid, ugye?, amikor azt válaszolja, bár azt sem tudom, miért kérdeztem, hogy áááá, az a csaj a tesóm, hihi, a fiú meg a férjem. Másnap találtam egy közös képet vele a fényképezőgépben. Meg aztán egyet férjestűl is.

Nagyon közvetlen mindenki, majdnem senki nem tudja, hol van Szerbai, és majdnem mindenki le is szarja. Ez egy kis város, lokál arcok és mi, semmi különös, de örök emlék.

Hazafelé stoppoltunk. Azt hiszem, a zsebpénzt leginkább a "hogy legyen a buszra" célzással kaptuk, de így jobban be tudtuk osztani, mindet a szabadságra költöttük, aztán meg maj biztos buszozok, há. várom az esőbe. há, fővesznek, lássák, hogy hülyék, áznak, na.

Kevesebb mint egy perc alatt lett is fuvar, a nagy postáig vittek.

Azóta kipróbáltam még két hidat, azóta lett bicaj is, és az már szabadság.

Azóta autóztunk a matori Joe-val még egyszer. Elvitt minket egyik este egy bevásárlóközpontba, hogy lássunk olyat is. Na, láttunk. Olyan volt, mint a kiránduláson hazafelé a Teszkózás.

No brain?

Amikor ezt kérdezte egy nap az étteremben a főnökasszony, az Olga, akkor azt gondoltam, hogy bazdmeg, most mosogatok itt neked, hogy legyen pénzem, de amúgy ne is bazmeg, hanem kabbe, nem is csinálom én ezt, sértegetsz itt, meg aztán, én persze nem mondok, semmit, most még azt se, hogy sorry, és megy minden tovább. Aztán a medencén ezen gondolkodtam, hogy azt is megmondta a Hédi, és ez is persze bevált, hogy "neha majd úgy érzed, hogy lenéznek, kihasználnak, úgy bánnak veled mint egy állattal...", de aztán rájöttem, hogy bár ez ebben a pillanatban igaz volt, de ebben a no brainben több is van. Gastarbeiter lettem. Egy elég krém változat, de mindenképp az. nem csinálok semmit, csak dolgozok, hazajövök, napi szokásos ezazamaz, és megint munka... közben, már kikapcsolt az agyam, blogot sem írok, leveleket se, és munka közben is néha csak úgy állok ott, mint egy semmi, és éppen fogok egy kést, előttem egy doboz, benne a chips, az emberek chipset akarnak enni, az Olga azt mondja, go get some chips, én állok a chipses doboz előtt, kezdóemben a kés, az emberek chipset akarnak enni, és akkor megkérdezi az Olga, hogy no brain.? Kinyitom a dobozt, nem mondom, hogy sorry, mer basszameg! Pedig, tényleg no brain, csak kuća poso...
Ez azért annyiban jó, hogy honvágy sincs, semmilyen vágy sincs, néha csak az a kérdés, hogy miért csinálom ezt, de akkor az a válasz, hogy észreveszem, hogy többnyire egy székben ülök, barnulok, az arcomon érzem az ocean breeze-t, és nem is vagyok igazi gastarbeiter, aki tényleg megkérdezhetné a térképen sem jelölt falu meletti barakkból, ami köré Tesco-t épít, az aztsetudja melyik országban. Akkor meg az idegesít, hogy ez még gastarbeiterségnek se gastarbeiterség, úgyhogy még azt sem mondhatom, hogy az. De aztán kapok egy kis valami finomságot, és leszazrom, minek gondolkozzak, no brain!