Work!

Az Ocean Colony hotel igazából nem is annyira hotel, vannak akik egész évben itt laknak, ső olyanok is, akiknek saját szobájuk van itt.  Leginkább kedves emberek, de kicsit fura, hogy mindenki itt volt már előttem, És itt is marad.

A költözés napján, illetve az után néhány órával megkezdtem az első munkás hetet.  A munka attól kezdte ugyanaz: ülök én, ül melettem a Joe, süt a nap, az emberek napoznak, fürdenek, esznek-isznak, mi ülünk, süt a nap. Ha kicsit jobban süt, akkor arrébb tesszük a napernyőt. Közbe kötelezően rajtunk az egyenruha. Van egyenruhánk: piros gatya, vörösköröszt jeles és guard föliratú majica és újatlan majica, és ugyanilyen trénerka (alsó, fölső). Trénerka! A hidegebb napokon, amikor 5-6 óra egyhelybenülés után fölhúzom, olyan hülyén éreztem magma, mint amikor elkezdtem dadogni élőben a DunaTV-ben. Tudod, hogy ott kell maradnod, de te már hülyének vagy nézni, és úgy is maradsz, nincs harmadik.

Első nap nem volt napszemüvegem, 10perc után elmentem venni egyet egy dollárt (szokásosan egy total idétlent, hogy a hosszú trénerkához jól álljon). Másnap azért még fájt a szemem.

Intermezzo: június 29-én 105 Farenheit, azaz kb 40 Celsius volt délben. Ezt csak most azért, mert éppen akkor írtam, és épp érzem, hogy elég lazán tombolt a Nap, reggel 8-kor viszont az ég még koromsötét volt, villámok meg ilyesmi. Ilyen itt a klíma. A levegő elég nehéz, de az ocean breeze fasza.

Van egy dobozunk, amit keep dry and clean. Abba van a log book meg a ph mérő folyadék és a másik izé-valami teszteléséhez a kémia. Az a fő feladat, amikor tesztelünk: mintát veszünk a vízből, beledobunk egy tablettát meg csöpögtetünkegy kis piros levet, megrázzuk, megézzük a színét, aztán ez alapján beírjuk a számot a bookba. Becsukjuk, eltesszük, aztán két óra múlva megint.

Az első itteni ismerős a Joe. Igazi, tipikus amerikai: hiperaktív, diszleksziás, memória problémája van, csak angolul ért és beszél. Gyógyszereket szed már 5-6éves kora óta. Amiben nem tipikus, hogy a szüleivel él, fogalma sincs semmitől, ami a külvilágban történik. Abban sem tipikus, hogy tudja hol van Európa, és már volt is ott. A Joe amúgy leginkább hallgat, de ha elalszok, akkor csettintget, hogy WORK!

A zárás még a nagy kihívás. Akkor minden kulcsot dugdosunk mindenhova, aztán mikor semi se nyílik, akkor hazamegyünk. Ha a gyerekek ugrálnak, vidámak, vidámkodnak, jól érzik magukat, akkor szólunk nekik, hogy azt nem szabad. Ez nem jó. De fütyülni, és azt kiabálni, hogy ADULT SWIMM!, az jó. Akkor thirty minutes csönd van. Vagy inkább 25, mert utána jönnek a gyerekek, hogy mikor van már vége? mikor? vége van már?

Van még egy fütyülés. Az a legjobb. Azért élek. Amikor vihar van, vagy legalábbis villámlik, akkor fütty, és ordítás: CLEAR THE POOL!, aztán megyünk a game roomba biliárdozni az utolsó dörgés után félóráig. Persze, fizetett órák ezek is. Like a boss.

Vannak kis aranyos-unalmas ksilányok, és vannak az ő aranyos-unalmas kis barátnőik, akik Dzsódzsónak hívnak. Meg van a barátom a Joseph, aki original olasz. Bár ő már itt született, de szereti Európát, volt is már ott, tanult is ott. Tud hasonló olasz fazonokat az ő idejéből, mint a bez karte otthon. Meg van egy extra milf, akinek egyszer megmentettem az életét (majdnem a fejére dőlt egy napernyő), de semi hála, csak a tenkjú. A napi intím kapcsolatunk, hogy az értetlen fiat visszaküldöm hozzá, vagy szerbül belé.

A többiek vagy öregek, vagy gyerekek, vagy jó nők, de gyerekek.

Ezt heti ötször 8 órán át.