Ez a szöveg már a Dombos Fest előtt megkezdődött. Főleg a cím.
Amikor sikeresen elvégeztük a vizimentő tanfolyamot, ahol legjobban azt tanultam meg, hogy a plitak az sekély, akkor jött a kaptuk az egyenruhát. Ránéztem a kollegákra, akik már ilyenkor tudták, hogy föl fognak mondani, "de azért a pólóosztásra eljöttek".
Aztán, amikor a rövid AC-ben töltött életemben, azaz az egyetlen délutánon, amikor még azt hittem, hogy ott fogok lakni 3akár napnál tovább, gyorsan összabarátkoztam a pincében élő lakótárssal. Ő egy kolumbiai származású hulladékgyűjtő, és állítólag iskolabusz sofőr. De én csak a mindenféle fémjeit hajigálva láttam. Segítettem is neki. Ezért kölcsönadta az egyik bicaját (előhúzott néhányat a hulladék mögül), hogy használjam, amíg itt vagyok. Ő nem bicajozik. Ha majd nagyon megtetszik, akkor meg is vehetem. Gyorsan el is mentem bicajozni egyet az óceánpartra. Az egész olyan hirtelen, aztán gyorsan kifordulok az utcából, és hirtelen az jutott eszembe, hogy megyek a Dombosra port locsolni vagy sarat söpörni, vagy jött valaki, behajtott vagy nem fér ki vagy küljem ki, vagy vezessem oda. A ház tele haverokkal, de nekem már mennem kell, már ott kéne lennem, úgyhogy bicajjal megyek, majd ott felejtem, vagy nem találom, azt se tudom hova tettem, ja, a Virág hozott kocsival.
Aztán átköltöztünk ide, és amikor először dolgoztam egyedül... Ültem, és/azaz dolgoztam. Nem is, hogy ülve dolgoztam, hanem úgy ültem, hogy az maga volt a munka. Akkor megláttam, ahogy a Fitykével egyik éjjeli őrködés hajnalán megláttuk a Sanyi vezért. Hallottuk is a kistraktorját. Gondoltuk, hogy totál összevissza lebasz majd minket, hogy ez nem munka, ez nem dolgozás, ez nem dolog. De kiderült, hogy nincs is ott, csak éppen közösen trippeltünk, vagy nemtom mi volt éppen a dambószleng az ilyenre akkor. Gyorsan föl is másztunk a hidroforra, most meg itt ülök egy emeleti medence mellett.
Akkor utána fölvettek az étterembe mosogatni, ahol első nap úgy elmosogattam, hogy közben kitakarítottam a raktárat, megmostam az ablakokat, szemétszedés, asztalmosás, padok, székek, poharak meg minden mást, amiről meg eszembe jutott, hogy 10év Dombos crew után ezek után még elvihet Orahovóra is a sátorért. Ez alap spiritleader training.
Aztán hazajövök, a Pelikán Panzióbaba. És akkor veszem észre, hogy az alak, akit csak Öreg Pelikánnak hívunk léceket fest a teraszon. Na, mondom, még ez is. Aztán látom, hogy két foga van, közte a cigi, kopaszodik, egész nap dolgozik, nem iszik, csak néha egy sört, a nőket úgy is érte, ha törökül beszélnek, elvágott farmernadrág, mondhatnám, "hosszúrövidnadrág", és be van rúgva, mint mindig. Kérdezek valamit - nem emlékszem mit, ő válaszol valamit - nem értem, hogy mit. De nem úgy, hogy I don't understand you, hanem totál artikulálatlanul motyog. Viszont dallamosan. Én ilyenkor ilyen igen és nem irányba is rázom a fejem, és csak annyit mondok, hogy fúúúúúú (fújtatom, pontosabban). Akkor ő meg, hogy yeah, yeah, és megint motyog.
Mielőtt ezeket így összeszedtem, igazából először csak annyi jutott eszembe miközben ezek történtek, hogy mindenről a Dombos Fest jut eszembe. És akkor kezdtem el gondolkodni, hogy kb mégis mi mindenről. Ennél biztos többről, de nemtom miről még. Mondjuk, a hülye, értetlen amerikai teenagerekről a régi VIFÓ-s székdobálások. De, aztán nem jutott eszembe több, mert sokszor csak annyit látok egy napomból, ha visszagondolok, hogy ülök.
És akkor rájöttem: az történik, hogy annyi éve kezdődik meg nekem ilyenkor a Dombos Fest, pontosan így június végén, hogy reflexből kijött rajtam a dombos hangulat. Semmi homesick, ez sem az, hanem pavlov-effect. Úgy viszont nehezen fönntartható ez az érzés, ha egyik élmény után sincs egy hideg sör meg tábortűz, vagy legalább egyik vagy valami harmadik.
Amikor sikeresen elvégeztük a vizimentő tanfolyamot, ahol legjobban azt tanultam meg, hogy a plitak az sekély, akkor jött a kaptuk az egyenruhát. Ránéztem a kollegákra, akik már ilyenkor tudták, hogy föl fognak mondani, "de azért a pólóosztásra eljöttek".
Aztán, amikor a rövid AC-ben töltött életemben, azaz az egyetlen délutánon, amikor még azt hittem, hogy ott fogok lakni 3akár napnál tovább, gyorsan összabarátkoztam a pincében élő lakótárssal. Ő egy kolumbiai származású hulladékgyűjtő, és állítólag iskolabusz sofőr. De én csak a mindenféle fémjeit hajigálva láttam. Segítettem is neki. Ezért kölcsönadta az egyik bicaját (előhúzott néhányat a hulladék mögül), hogy használjam, amíg itt vagyok. Ő nem bicajozik. Ha majd nagyon megtetszik, akkor meg is vehetem. Gyorsan el is mentem bicajozni egyet az óceánpartra. Az egész olyan hirtelen, aztán gyorsan kifordulok az utcából, és hirtelen az jutott eszembe, hogy megyek a Dombosra port locsolni vagy sarat söpörni, vagy jött valaki, behajtott vagy nem fér ki vagy küljem ki, vagy vezessem oda. A ház tele haverokkal, de nekem már mennem kell, már ott kéne lennem, úgyhogy bicajjal megyek, majd ott felejtem, vagy nem találom, azt se tudom hova tettem, ja, a Virág hozott kocsival.
Aztán átköltöztünk ide, és amikor először dolgoztam egyedül... Ültem, és/azaz dolgoztam. Nem is, hogy ülve dolgoztam, hanem úgy ültem, hogy az maga volt a munka. Akkor megláttam, ahogy a Fitykével egyik éjjeli őrködés hajnalán megláttuk a Sanyi vezért. Hallottuk is a kistraktorját. Gondoltuk, hogy totál összevissza lebasz majd minket, hogy ez nem munka, ez nem dolgozás, ez nem dolog. De kiderült, hogy nincs is ott, csak éppen közösen trippeltünk, vagy nemtom mi volt éppen a dambószleng az ilyenre akkor. Gyorsan föl is másztunk a hidroforra, most meg itt ülök egy emeleti medence mellett.
Akkor utána fölvettek az étterembe mosogatni, ahol első nap úgy elmosogattam, hogy közben kitakarítottam a raktárat, megmostam az ablakokat, szemétszedés, asztalmosás, padok, székek, poharak meg minden mást, amiről meg eszembe jutott, hogy 10év Dombos crew után ezek után még elvihet Orahovóra is a sátorért. Ez alap spiritleader training.
Aztán hazajövök, a Pelikán Panzióbaba. És akkor veszem észre, hogy az alak, akit csak Öreg Pelikánnak hívunk léceket fest a teraszon. Na, mondom, még ez is. Aztán látom, hogy két foga van, közte a cigi, kopaszodik, egész nap dolgozik, nem iszik, csak néha egy sört, a nőket úgy is érte, ha törökül beszélnek, elvágott farmernadrág, mondhatnám, "hosszúrövidnadrág", és be van rúgva, mint mindig. Kérdezek valamit - nem emlékszem mit, ő válaszol valamit - nem értem, hogy mit. De nem úgy, hogy I don't understand you, hanem totál artikulálatlanul motyog. Viszont dallamosan. Én ilyenkor ilyen igen és nem irányba is rázom a fejem, és csak annyit mondok, hogy fúúúúúú (fújtatom, pontosabban). Akkor ő meg, hogy yeah, yeah, és megint motyog.
Mielőtt ezeket így összeszedtem, igazából először csak annyi jutott eszembe miközben ezek történtek, hogy mindenről a Dombos Fest jut eszembe. És akkor kezdtem el gondolkodni, hogy kb mégis mi mindenről. Ennél biztos többről, de nemtom miről még. Mondjuk, a hülye, értetlen amerikai teenagerekről a régi VIFÓ-s székdobálások. De, aztán nem jutott eszembe több, mert sokszor csak annyit látok egy napomból, ha visszagondolok, hogy ülök.
És akkor rájöttem: az történik, hogy annyi éve kezdődik meg nekem ilyenkor a Dombos Fest, pontosan így június végén, hogy reflexből kijött rajtam a dombos hangulat. Semmi homesick, ez sem az, hanem pavlov-effect. Úgy viszont nehezen fönntartható ez az érzés, ha egyik élmény után sincs egy hideg sör meg tábortűz, vagy legalább egyik vagy valami harmadik.
hianyzol!
ReplyDelete