Amióta New Yorkba költöztem, ma ismertem meg az első new yorki zenészt. Végre egy olyan helyen élünk, amit otthonnak nevezhetünk. Minden szoba egy külön világ, és mindegyik ajtaja nyitva van. A barátom elég beteg, nem nagyon tud beszélni és menni, de amikor jobban érzi magát, akkor ő is átjön velem ezekbe a világokba.
Találtam a Pelikán-házban egy Petti Smith: Just Kids könyvet. Ő írja ezeket, vagyis valami hasonlót, én meg még csak hasonlót sem, csak most.
Amikor mondták, hogy a vonatban, a putnucskin Hegyes felé/felöl azt beszélik, hogy New Yorkba költöztem, akkor eldöntöttem, hogy röviden: egyszer tényleg majdnem New Yorkba költöztem, és a szervezési idő alatt néhányszor kicsúszott a számon a terv, így kerülhetett a vonatba. Ott, ahol bez karte vagy/és a hótrészeg kalauz meséli, hogy nem iszik húsz éve. Vagy New York.
Jött egy ajánlat otthonról, a Héditől, hogy ezt meg ezt a számot kell fölhívni, ez meg ez a fickó fogja fölvenni, neki mondjam, hogy ennek meg ennek a barátja vagyok, ő mondta, hogy ide meg ide menjek el beszélni a menedzserrel, menjek mielőtt New Yorkba állásinterjúra, ott ez meg ez a metró, utca, házszám, cimni me... A buszon egy középkorú nő megkért, hogy üljek mellé, mert én fasza sovány vagyok, és nem szeretné, ha valami kövér ülne mellé: nem könnyű itt manapság jó soványokat találni. Cserébe vett nekem egy metrójegyet, aztán cimniztem a bratet, lementem a pincébe, ott a menedzser, 5 percig én is, aztán én följövök, megvan a munka. Kis Central Park, aztán vissza OC-be. Időközben jön az sms, hogy ki kell tölteni egy papírt ilyen meg olyan adattal, aztán hívom a Dragant, hogy fölmondok, ő mondja, hogy akkor elveszik a vízumot, aztán kérdezem a szponzort, kérdezem a ügynökséget, jön a hétvége, jön a hétfő, aszongyák, nem veszik el a vízumot, mondom a Dragannak, aszongya, akkor levonják az ezt meg azt a fizetésből... Kell még ez meg ez a papír, hogy hivatalosan menjek egyik cégből a másikhoz, de ahol dolgoznék, az nem tudhatja, hogy kis nyári vízumkám van, nem baj, jön a papír, owner: kragujeváci ipse, fölhívom a főnökasszonyt, mondom neki, hogy én quit, mondja, hogy nem happy, én mondom, hogy se, már egy hete csak fenyegetnek, kérdezgetek, nem felelnek - ezt nem mondom neki. Nem jön a fizetés, kiderül, hogy egy évig kéne dolgozni New Yorkba, lenne majd vízumom, de előtte kicsit illegálisan is itt kéne lennem, utána az új legalitás/vízum sincs ingyen, meg közben kiderült, hogy az állami egyetemista kölcsönöm se vár örökké, meg a repülőjegyem se, de ha de egy év, és aztán minden jó.
A valóságban még mindig nem jön a fizetés, nem jön több e-mail se, öltönyt kell venni az új munkához, elmegyünk a Szöcskével sétálni, beszélgetünk a nőkről: hogy csajozzak, ha nem vagyok online... És akkor, eszembe jut a nő a buszon, aki német, és tudott is, abba született, csak aztán... don't use and lose. Én is majdnem elfelejtettem így egy-két hónapra nyújorkul, de aztán a maradásom első határozott lépésivel fölmentem a Pének panaszkodni, hogy éhes vagyok, és a konyha ajtón lakat van, aztán már jött is, just a moment, addig én meg megtaláltam a Petti Smith önéletrajzot, aminek a tizenhuszonadik oldalán éppen New Yorkba költözik. Szépen éhezget, ápolgatja a gonoreás barátját, elmegy Párizsba, én meg közben aláhúzgálom az életéből azokban a helyeket, ahova majd elmegyek szeptember végén a New Yorkba utazáskor. Ha nincs mivel aláhúzni, akkor szamárfülezek.
Találtam a Pelikán-házban egy Petti Smith: Just Kids könyvet. Ő írja ezeket, vagyis valami hasonlót, én meg még csak hasonlót sem, csak most.
Amikor mondták, hogy a vonatban, a putnucskin Hegyes felé/felöl azt beszélik, hogy New Yorkba költöztem, akkor eldöntöttem, hogy röviden: egyszer tényleg majdnem New Yorkba költöztem, és a szervezési idő alatt néhányszor kicsúszott a számon a terv, így kerülhetett a vonatba. Ott, ahol bez karte vagy/és a hótrészeg kalauz meséli, hogy nem iszik húsz éve. Vagy New York.
Jött egy ajánlat otthonról, a Héditől, hogy ezt meg ezt a számot kell fölhívni, ez meg ez a fickó fogja fölvenni, neki mondjam, hogy ennek meg ennek a barátja vagyok, ő mondta, hogy ide meg ide menjek el beszélni a menedzserrel, menjek mielőtt New Yorkba állásinterjúra, ott ez meg ez a metró, utca, házszám, cimni me... A buszon egy középkorú nő megkért, hogy üljek mellé, mert én fasza sovány vagyok, és nem szeretné, ha valami kövér ülne mellé: nem könnyű itt manapság jó soványokat találni. Cserébe vett nekem egy metrójegyet, aztán cimniztem a bratet, lementem a pincébe, ott a menedzser, 5 percig én is, aztán én följövök, megvan a munka. Kis Central Park, aztán vissza OC-be. Időközben jön az sms, hogy ki kell tölteni egy papírt ilyen meg olyan adattal, aztán hívom a Dragant, hogy fölmondok, ő mondja, hogy akkor elveszik a vízumot, aztán kérdezem a szponzort, kérdezem a ügynökséget, jön a hétvége, jön a hétfő, aszongyák, nem veszik el a vízumot, mondom a Dragannak, aszongya, akkor levonják az ezt meg azt a fizetésből... Kell még ez meg ez a papír, hogy hivatalosan menjek egyik cégből a másikhoz, de ahol dolgoznék, az nem tudhatja, hogy kis nyári vízumkám van, nem baj, jön a papír, owner: kragujeváci ipse, fölhívom a főnökasszonyt, mondom neki, hogy én quit, mondja, hogy nem happy, én mondom, hogy se, már egy hete csak fenyegetnek, kérdezgetek, nem felelnek - ezt nem mondom neki. Nem jön a fizetés, kiderül, hogy egy évig kéne dolgozni New Yorkba, lenne majd vízumom, de előtte kicsit illegálisan is itt kéne lennem, utána az új legalitás/vízum sincs ingyen, meg közben kiderült, hogy az állami egyetemista kölcsönöm se vár örökké, meg a repülőjegyem se, de ha de egy év, és aztán minden jó.
A valóságban még mindig nem jön a fizetés, nem jön több e-mail se, öltönyt kell venni az új munkához, elmegyünk a Szöcskével sétálni, beszélgetünk a nőkről: hogy csajozzak, ha nem vagyok online... És akkor, eszembe jut a nő a buszon, aki német, és tudott is, abba született, csak aztán... don't use and lose. Én is majdnem elfelejtettem így egy-két hónapra nyújorkul, de aztán a maradásom első határozott lépésivel fölmentem a Pének panaszkodni, hogy éhes vagyok, és a konyha ajtón lakat van, aztán már jött is, just a moment, addig én meg megtaláltam a Petti Smith önéletrajzot, aminek a tizenhuszonadik oldalán éppen New Yorkba költözik. Szépen éhezget, ápolgatja a gonoreás barátját, elmegy Párizsba, én meg közben aláhúzgálom az életéből azokban a helyeket, ahova majd elmegyek szeptember végén a New Yorkba utazáskor. Ha nincs mivel aláhúzni, akkor szamárfülezek.
A tanulság, hogy a vajdmagy, vagy szerbiai, vagy balkán, vagy csak úgy a barátság. Jól működik oversea is: egy kishegyesi e-mail, hogy NY-ban munka, exkluzív, extra money, extra city...és tényleg. Hogy nem mentem, az meg részben egy másik barátság, és részben a hirtelen emigráns érzés sokkhatása.
ReplyDeleteA tanulság2, hogy ez az Amerika valóban a land of opportunities, de semmiképp sem a land of free. Mire megtaláltam magam a mindenféle hivatal, papír, pecsét, igazolás mögött, és kiderült, hogy máris egy másik kupac mögé kell állnom, nagyon nem volt szabadság érzésem.